Egy híján tíz

Lejátszotta tizennegyedik mérkőzését a B.A.Z. megyei II. Észak Felnőtt bajnokságban csapatunk. A Parasznya SE gárdája hazai pályán fogadta a Sajóvámos együttesét.

Parasznya SE – Sajóvámos SKE 9-0 (4-0)
Gólszerző: Lakatos 2, Mészáros, Szurdok, Beri, Illovai, Tóth, Janó, Gulyás.
B.A.Z. megyei II. Észak Felnőtt 14. forduló
Helyszín: Parasznya

‘Mészárlást’ rendeztek a fiúk, nem borult a papírforma az ősz utolsó hazai mérkőzésén, hiszen magabiztosan tartottuk itthon a három pontot és tovább tapadunk riválisainkra. A kötelező győzelem mindig a legnehezebb, kiváltképp ha ilyen rutinos öreg rókákkal teletűzdelt csapat ellen kell azt hozni, de a vendégek többé-kevésbé azt produkálták amit vártunk. Mondhatom nyugodtan, hogy nem voltunk egy súlycsoportban, nem volt kérdés a győzelem. Csalóka az eredmény, most kell szerénynek maradni mert kiszakadt a gólzsák, előtte meg hetekig számolatlanul hagytuk ki a nagyobbnál-nagyobb ziccereket.
Volt egy kis vihar a ‘biliben’ a héten, de ez már a múlt, úgy gondolom helyén tudták kezelni a srácok a döntéseinket, tudomásul vették, hogy ez nem lelki segély szolgálat, azzal foglalkozzanak ami a feladatuk. Olykor-olykor lehet a kelleténél kritikusabb hangot ütök meg a srácokkal, de nem vagyok híve az indokolatlan ajnározásnak, vállveregetésnek ami azt erősítené a csapatban ami éppen javításra szorul vagy éppen hetek óta ‘nem baj jó lesz az majd’ címszó kíséretében a feledés homályába merül.
Három pontért játszottunk és három pontért utazunk jövőhéten Szikszóra is, majd utánna ha a tabellán elfoglalt helyezésünk is indokolja lesz dicséret, lesz ‘hurrá hangulat’, de addig semmi más nem érdekel, csakis a pályára letett teljesítmény, ami a mai nap a srácok számára meghozta a győzelmet és a gratulációt részünkről.
Eddig szép őszt mentek a fiúk, de nem lankadhat sem a lendület, sem a figyelem mert a java még hátra van és belekényelmesedni az adott helyzetbe óriási nagy felelőtlenség és hiba lenne részünkről.
Gratulálunk a fiúknak ehhez a nem várt eredményhez mégegyszer, ez megsüvegelendő teljesítmény volt részünkről, de benne is volt már a csapatban egy ilyen arányú győzelem! Szép volt Fiúk, Hajrá Parasznya!

Hegedűs László – elnök

Fotó: Huszár Márk