Erősen kezdtünk lapok terén (is)

Eddig a megyei másodosztály során három forduló került megrendezésre, melyek során a a gárada hat pontot és nem kevés sárga kártyát gyűjtött be.


Az Alsózsolca ellen vereséggel indítottak a srácok, azonban a második körben már sikerült a szépítés. A Mályinka SE érkezett hazai pályánkra, ahol egy több mint 365 napos nyeretlen sorozatot törtünk meg egy 1:0-ás találkozón. A harmadik körben már idegenben is ment, hiszen a Tiszalúc otthonából hoztuk el a győzelemért járó pontokat. A negyedik fordulóban az eddig nyeretlen, nulla pontos Alsóvadász SE látogat hőn szeretett településünkre.

Az eddig megszerezett hat pont mellett beszédes lehet a tizenhárom sárgalap és az egy piroskártya. Sok mindennek betudható ez a statisztika, azonban biztos, hogy oda kell erre figyelni a jövőben, hiszen ez is okozhat gondokat. Ami teljesen egyértelmű, hogy az Alsóvadász ellen természetesen a győzelem mellett kevesebb, vagy akár nulla lap a cél. Jó csapatunk van, ez már pontokban is látszik.

” Valóban tanulságos heteken vagyunk túl. Nagyon nem tetszett az első forduló, ott még látszódott, hogy időre van szükség arra, hogy össze tudjunk csiszolódni. Ez szépen lassan láthatóvá is vált, ami többek között hat pontot eredményezett. Mondhati csikócsapat a miénk, így az elszántság és lendület nem mindig eredményezi a legjobbat. Ennek tudom be az eddig megszerzett nagyobb mennyiségű lapokat. Természetesen ami megtörtént, azon nem tudunk változtatni, de a jövőben sokkal inkább szankcionáljuk majd. Ettől függetlenül büszke vagyok rájuk, egyre jobb amit mutatunk. Előre a bajnoki címért- fogalmazott Hegedűs Lászlő elnök.”