MVSC-Miskolc – Parasznya SE 5-1 (1-1)
BAZ vármegyei I. osztály Felnőtt 13. forduló
Gólszerzők: Musa
Helyszín: Miskolc
Sajnos osztálykülönbség volt a két csapat között. Addig amíg bírtunk erővel harcoltunk, mentünk, mihelyt fogyott az erő úgy váltunk statisztává a Vasút fiesztájához. Az viszont biztos, hogy nem gondoltuk, hogy ekkora vereséget szenvedünk..
Ilyen körülmények között is kijött a két csapat közti tudáskülönbség és hát az igazat megvallva ez a Vasút nagy falat volt.
Le a kalappal mindkét csapat előtt, gratulálunk a hazaiaknak (és persze a mi fiainknak is) teljesen megérdemelten tartották otthon a 3 pontot, mi pedig folytatjuk a sormintát. Két győzelem után jött a vereség, mielőtt még azt hinnénk a bab is hús.
Bíztunk a jó szereplésben, de ma csak ennyire futotta, könnyű gólokat adtunk a hazaiaknak, de semmit sem von le a sikerük értékéből ez, hisz átrobogtak ma rajtunk.
Beköszöntött az ősz, vagy a tél a jó Isten se tudja már, de ilyen körülményekre kell most már készülnünk minden hétvégén, nem pedig verőfényes napsütésre, de nincs is ezzel baj, csak gyűjtögessük a pontokat még.
Minden tiszteletet megérdemel a két csapat, gratulálunk nekik, mi pedig megpróbáljuk kihozni a maximumot abból a három meccsből ami még vissza van.
Hajrá Parasznya, hajrá Srácok!Hegedűs László – elnök
Fotó: Kovács Donát