Itt a tavasz, indul a bajnokság!

Egy hosszú felkészülést követően elindulnak a megyei bajnokságok is. Csapatunk ellenfele az éllovas, eddig veretlen Ózdi FC lesz. Egy teljesen átalakult, reményeink szerint jóval erősebb Parasznyát láthatnak majd a kilátogató szurkolók.


B.A.Z. megyei I. Felnőtt 17. forduló
Parasznya SE (13.) – Ózdi FC (1.)
Parasznya,  03. 02. 14:30
Játékvezető: Rendek István

A nagy múltú Ózd több fronton is jelezte, hogy nem sokat szeretnének a megyei osztályban maradni. A tél során NB-s játékosok sorával erősítették meg a keretet, ezek mellett pedig a volt ferencvárosi játékos és vezetőedző irányítja őket, aki nem más mint Zoran Kuntic. A már eddig is veretlen vendégek így még erősebben várják a tavaszi küzdelmeket.

A parasznyai brigád is átesett egy komolyabb változáson, hiszen több olyan új igazolást is bejelentettek, akik azért fognak küzdeni, hogy a csapat a lehető legjobb helyen végezzen. Természetesen a célok nem ugyanazok, ám a hazai pálya mindig egyfajta biztonságot jelent. Sajnos nem lesz teljes a keret, mert négy stabil játékos sem léphet pályára eltiltás miatt.

– Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hiszen a már egyik lábban az NBIII-ban lévő Ózddal kell kezdenünk, ám a felkészülés során próbáltunk nehezebb ellenfeleket választani, pont azért, hogy egy-egy ilyen találkozón se roppanjunk össze. A hiányzók kapcsán annyit mondanék, hogy lehetőséget kapnak a helyükön fiatal, illetve frissen igazolt labdarúgók, ami egy remek lehetőség arra, hogy bizonyítsák: kezdőben a helyük. A csapat nagyon egyben van, jó a hangulat, már nagyon vártuk a kezdést. Itt is szeretnék köszönetet mondani támogatóinknak, illetve a kövesdi barátainknak, akik mindenben segítettek, hogy a lehető legjobb állapotú pályán tudjunk kezdeni.- fogalmazott honlapunknak a parasznyai csapat elnöke, Hegedűs László.

(FOTO: Ózdi KSC -Szurkolói Oldal)