Következik a tizenharmadik forduló a megyei első osztályban. A Parasznya SE idegenben lép pályára, az ellenfél pedig az MVSC Miskolc csapata lesz.
B.A.Z. VÁRMEGYEI I. OSZTÁLY 13. FORDULÓ
MVSC MISKOLC – PARASZNYA SE
2023. 11. 05. 13:00
HELYSZÍN: MISKOLC, MVSC SPORTTELEP
1958. augusztus 31-et írt a naptár, Édesapám 10 évesen első NB I-es meccsén az MVSC -Szombathely mérkőzést nézte meg a barátaival, ahol fergeteges hangulatban, 10.000 szurkolóval ünnepelték a 3-0-ás hazai győzelmet. Sokat mesélt erről a találkozóról nekem, talán azért is mert gyerekként nagy hatással volt rá a miliő, a hömpölygő tömeg, a győzelem! Ott, akkor őt örökre megfertőzte a “Vasút”.
Az azóta eltelt 65 év alatt megjárták a mennyet és a poklot, de valahogy mindig az volt az ember érzése, bárhol is szerepeljen ez a csapat, a tradíció és a múlt kötelez, rangot, minőséget képviselnek.
Hétvégén a Kubikba látogatunk és bár a szezon elején a Magyar Kupában nem sikerült megmérkőznünk, most elodázhatatlan a találkozó.
Jó edző, fiatal, sikerre éhes játékosok, akik az idei tabellán előkelő helyen szerepelnek, de mi azon leszünk, hogy csökkentsük a távolságot a két csapat között.
Jó passzban vagyunk, de nem altat el minket az elmúlt 2 győzelem és bár idegenben jobban megy a csapatnak, de azért otthon is ideje lesz majd elkezdeni gyűjtögetnünk jobban a pontokat.
Az idén tele raktuk a csapatot fiatal játékosokkal, ami eddig úgy látszik jól sül el, de még sok a tennivaló közösen, hisz a siker múlandó, a mezőny pedig sűrű .
Sérülések, betegségek, lapok és még sorolhatnám mik nehezítik mindennapjainkat. De kiknek nem – kérdezhetném, ezért óvatosan fogalmaznék most a hétvégével kapcsolatosan, azonban az biztos, hogy nem szeretnénk pont nélkül távozni vasárnap.
Bízom benne, hogy hosszú távra tudunk berendezkedni a megyei elitbe. Eddig jó úton is járunk, remélem, hogy ez nem altatja el éberségünket. Nagyon kellenek a pontok, a jó teljesítmények ahhoz, hogy télen még tovább tudjuk erősíteni a csapatot és vonzóbbá tenni a fiatal játékosok számára.
Jó mostanság ezért az Egyesületért dolgozni, ide tartozni és erről a fajta érzésről hitelesen talán akkor tudnék beszélni, ha hétvégén Demkó, Roha vagy Hankó ugyanúgy betalálna mint anno a Vasút történelemkönyvébe aranybetűkkel beírt játékosok a Haladás ellen és hátha a lelátón is lesz még olyan Vasút szurkoló, aki anno és most is kinn volt vagy lesz és tapsol a fiúknak a mérkőzésen.
Kellően motivált a csapat, nem aszisztálni érkezünk, jöjjön aminek jönnie kell. Hajrá Parasznya, hajrá Srácok!– Hegedűs László – elnök