Múltidézés: 2015-ben érkezett a Mester Parasznyára

Hetedik éve dolgozik a Parasznya SE vezetőedzőjeként Bodnár József – ennek apropóján idézzük meg a rangadó című elektronikus lap írását 2015-ből.


Kupagyőztest igazolt a Parasznya
2015.08.07.11:04
A csapat élére a korábbi sajóbábonyi edző Bodnár József ül le. Új játékosok is érkeztek. Szinte teljesen új alapokra helyezitek Parasznyán a focit.
Szögedi Tamás (elnök, Parasznya): Az idei évet kicsit másképp tervezzük mint az eddigieket. A legfontosabb kérdés a szakmai stáb megerősítése volt számunkra, olyan valakit akartunk a csapat élére állítani, aki mind szakmailag mind emberileg képes össze fogni a társaságot. Ezért esett a választásunk a Bodnár Józsefre, kinek neve jól cseng a megyei futballban.
De gondolom a játékoskeretet is meg kell erősíteni.
Szögedi Tamás (elnök, Parasznya): Hosszú távra tervezünk, nem szeretnénk a szimpatikus vesztes szerepében tetszelegni. Természetesen új játékosok is érkeztek hozzánk, Szaniszló Mátét Abaújszántóról, Molnár Ádámot Sajóbábonyból, Szamkó Zsoltit Harsányból. De még elképzelhető, hogy érkeznek hozzánk játékosok.
Ilyenkor felvetődik a kérdés. Hogyan csináljátok? Sorra szűnnek meg a csapatok a megyében főleg az első osztályban. Ti pedig erősödtök!
Szögedi Tamás (elnök, Parasznya): Az anyagi feltételek szerencsére adottak, az önkormányzat támogatását a csapat magáénak tudhatja, emellett sikerült megnyerni Hegedűs László barátunk által több szponzor támogatását is, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.
Lehet beszélni már most nagy célokról?
Szögedi Tamás (elnök, Parasznya): Ami a céljainkat illeti, az idei év a csapat építés éve lesz, a felnőtt és az ifjúsági csapatunkat is beleértve. Szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán, de tudjuk hogy sok munka áll még előttünk. Úgy gondoljuk, hogy a csapat jó kezekbe került, minden adott a jó szerepléshez, de igyekszünk a földön maradni és reális célokat kitűzni magunk elé.