Pontosztozkodás a Tállya ellen

A bajnokság tizennegyedik fordulójában fogadtuk hazai pályán a Tállya együttesét. A két gárda nem bírt egymással, így testvériesen osztoztak a pontokon. 

Parasznya SE – Tállya KSE 1-1 (0-1)
BAZ vármegyei I. osztály Felnőtt 14. forduló
Gólszerző: Musa
Helyszín: Parasznya

Győzelemmel felérő döntetlen, egy irreális körülmények között lejátszott, sárdagasztós, munkás meccsen.
Szegény embert még az ág is húzza szokták mondani, hisz sérülés, eltiltás vagy éppen akinek úgy volt kedve nem jelent meg okok miatt 13 hadra fogható játékossal tudott csak számolni a szakmai stáb, ergo nem jó előjelekkel vágtunk neki a találkozónak.
Na de milyen 13 volt az aki ma csúszott-mászott egész meccsen és hátrányban sem adták fel, hanem mentek, küzdöttek az egyenlítésért, a győzelemért. Minden tiszteletet megérdemlő 13.
Ma a srácok borították a sormintát és igen értékes 1 pontot raboltunk, szereztünk, csentünk el egy többre hivatott tállyai csapat ellen.
Nem sok van már vissza és jó ránézni a tabellára, mert kis csapatunk eddig jól állja a sarat és gyűjtögeti a pontokat szépen.
Sűrű a mezőny, de jól van ez így, elvégre nem adnak semmit ingyen és hát ezt vállaltuk. Hétről-hétre jobb képességű csapatok ellen kell bizonyítanunk, hogy itt a helyünk. Most 13 harcos megalkuvást nem ismerve tartotta itthon az egyik pontot teljesen megérdemelten!

Hajrá Parasznya, hajrá Srácok!

Hegedűs László – elnök

Fotó: Kovács Donát