Túl vagyunk a második edzőmeccsen

Újabb hétvége, újabb felkészülési találkozó. Csapatunk Nyékládházára látogatott, a végeredmény pedig 3-2 a hazaiaknak.


Nyékládháza DE – Parasznya SE 3-2 (2-2)

Egyik szemem sír, a másik nevet, mert megint egy olyan meccset játszottunk egy magasabban jegyzett csapat ellen, ahol bár többet birtokolta ellenfelünk a labdát, a sérülésekig csupán a mi két hibánkból adódó helyzetet váltották gólra. Ezekre a fiúknak hál’ Isten volt válasza. Hatan hiányoztak a múlt heti kezdő csapatból, de így is egyenrangú ellenfelei voltunk a megyei I.osztály újoncának. Sajnos az látszik, hogy évek óta a klasszikus belső védő hiány poszt nálunk, a legfontosabb az lenne, hogy valahonnan drótból hajtogassunk egyet, mert olyan játékosokat vesztegetünk el hátul, akik hasznunkra lennének előrébb. Nincs még bennünk annyi munka, hogy a 3-4 edzéssel a hátuk mögött lévő csapatokkal 90 percig partiban legyünk, de, hogy ez ne így legyen az a Mester dolga, engem csak a bajnoki meccseken nyújtott teljesítmény fog érdekelni, nem a kifogások. Szombaton Sajóbábonyba látogatunk, ahol ízelítőt kapnak majd a fiúk agresszivitásból, a labdarúgás elemeiből, nem lesz sétagalopp számukra a mérkőzés (mint ahogy eddig sem voltak azok az eddigi meccsek), de akinek tele lesz a gatya az inkább el se jöjjön. Hosszú az út, nagyon az elején járunk még, rövidre kell zárnunk az új igazolások helyzetét, fontos, hogy a felkészülés utolsó harmadában már csak az érdemi munka kerüljön az előtérbe ne a kérdőjelek!

Hegedűs László – elnök